Szavazás

Hány százalék hozamot szeretnél elérni a tőzsdén?

Ki olvas minket

Oldalainkat 2 vendég és 0 tag böngészi

„Azoknak, akik értik a kamatos kamatot, az a sorsuk, hogy begyűjtsék azt.
Akik pedig félreértik, azok arra ítéltettek, hogy megfizessék”
(Tom és David Gardner)

Mókuskerék

 

Alcím: Neked melyik kollégatípustól áll égnek a hajad?

 

Teljesen átlagos nap. Minden a szokásos, egy újabb nap az irodában. Jó jó, kicsit elkéstél reggel, de ez is az élethez tartozik. Csupán egy belépőkártya szükséges és máris tárul a csodálatos üvegpalota, benne a maximális kényelemmel felszerelt iroda. Élet a való irodában.

A szereplők:

Rögtön elsőként a főnökkel kezdeném. Ő az iroda krémje. Értelmes, legalábbis annak hiszi magát. Lehetőleg egy korosodó elvált nő, aki csak az orráig lát, de azért mindig mindent jobban tud. Mikor belépsz természetesen rád sem néz, viszont bekiabál egy éles, mindenki számára jól hallható: „Jó estét!” köszöntést, utalva ezzel arra hogy késtél, majd rögtön hozzáteszi rendkívül kifinomult stílusban: „Megjött a délutáni műszak, mehetünk haza!” Hogy erre mit csinálsz? Odamész és az asztalán található legvaskosabb dossziéval nemes egyszerűséggel képen törlöd… álmaidban pajtás! Zavartan mosolyogsz és egy halk bocsánatkérés közepette engedelmesen leülsz a helyedre.

Próbálnál lázasan dolgozni, de rögtön megjelenik a „fontoskodó”, irodánk következő szereplője, ő az az önjelölt főnök helyettes, aki szeret munkát osztogatni másoknak és mivel elég jól játssza a szerepét, a többiek meg is csinálják neki azt amit kér tőlük. Amikor megérkezel, a „fontoskodó” lehetőleg még egyszer emlékeztet arra, hogy késtél, majd megkérdezi kész van e már a reggeli statisztika. Szerinted kész van mikor most értem be, te szerencsétlen? – kérdeznéd legszívesebben, de kihagyod. Helyette egy száraz „mindjárt neki állok”-kal elintézed.

El is kezded, de képtelen vagy megállni, hogy ne pillants oda a főnököd talpnyalóira. Több is van belőlük, de közülük is kitűnik az igazi „nyalizó”, ő az iroda egyik oszlopos tagja, a talpnyalók között a legprofibb. Ő nagyban nyomja, épp most viszi a főnöknek a tűzforró teát, de ahelyett, hogy egyszerűen csak letenné az asztalára, meg is kavargatja neki, miközben teljesen valószerűtlen mosollyal azt meséli milyen ízekben gazdag az a pompás tea és mennyire jót fog majd tenni az emésztésének…

Folytatnád a statisztikát, de képtelen vagy rá mert a valóságshow következő szereplőjének folyamatos enyelgése a nőnemű egyedekkel igen szembetűnő és hangos. A szívtipró kategóriában induló következő szereplőnk a csoport macsója. Ő gyakorlatilag a számítógépeket is megrakná ha szoknyájuk lenne, a szövegétől talán csak a takarító Kati nénit kíméli. A munkához nincs sok köze, de a stílusával eladja magát.

Egyetlen férfikollégájával a csoportból kudarcra van ítélve amikor a nőkről szeretne beszélgetni, ugyanis akiről szó van, az egy csendes, szemüveges őrült, az okostojások táborába tartozik. Nyugodt típus, de egyszer már üvöltött. Páran hallották beszélni is. A rábízott munkát viszonylag rendesen elvégzi, csak ne akarj vele sokat csevegni. A rivaldafénytől tartózkodik.

Vele szemben ül a szőke csacsogó kiscsaj, aki az ész osztásnál a sor végén állt. Néhányszor már leütött egy – két betűt a billentyűzeten, de ha megkérnéd készítse el a heti beszámolót, azt hinné valami ételről beszélsz, amivel szintén bajban lenne, hiszen nincs szüksége rá, hogy a főzéstudományával csábítsa el a pasikat. A munkához való hozzáállását csak abban az esetben mérhetjük le, ha egy jóképű gazdag férfi a főnöke.

Szót kell még ejtenünk a rosszkislányról, aki mellette ül. Ő mindig mindent keresgél, mert elképesztően rendetlen, viszont ezzel a „kutató munkával” rendkívül jól kitölti a napjait anélkül, hogy érdemileg bármilyen feladatot elvégzett volna. Rejtély hogyan csinálja, de ez még az égvilágon senkinek sem tűnt fel. Rajta sohasem keresnek beszámolókat, statisztikákat.

Ha jobban belegondolok, minden nap egy igazi valóságshow része vagyok. Már csak a kamerák és a kiszavazó show hiányzik és kész a munkahelyi való világ. Hihetetlen, de a fenti típusok valahogy minden munkahelyen megtalálhatóak, könnyen felismerhetőek. Hogy én melyik kategóriába tartozom? Talán az álmodozó, aki egyszer kiszabadul és letépi láncait. :)

 

 

Újra itthon! Home, sweet home! Fotók a nyaralásról elmentve, szuvenír ajándékok átadva, emlékek elraktározva, aztán újraindul a gépezet.

Máris hétfő reggel van, eső zuhog, villamos persze sehol, olyan, hogy menetrend, a kifüggesztett tábla ellenére nincs... Röpke 18 perc múlva azért megpillantom a száguldó, csak enyhén széteső hangokat hallató kedves villamost, amivel aztán városnéző sebességet és stílust idéző hangulatban, alig zötykölődve végre megérkezem a metróhoz. Itt újabb kellemes percek sokaságát tölthetem majd el, a többi kedves utassal együtt. Mielőtt azonban sikerülne magára a metrószerelvényre felszállnom, meg kell küzdenem a kisebb hadsereget alkotó ellenőrök garmadával, akik olyan mód állják el a bejáratot, hogy a bliccelő a tömeghisztériát kihasználva ugyan bejut, de aki érvényes jeggyel, illetőleg bérlettel rendelkezik az csak nehezen.

Rögtön itt az elején, hadd említsem meg az első típusát a tisztelt utazóközönségnek, ő a "feltartó" aki konkrétan az ellenőr orra előtt kezdi el keresni a jegyét, bérletét, de ezt úgy, hogy közben további emberek tucatjait akadályozza meg abban, hogy azok a már kikészített menetjeggyel bejuthassanak, így kénytelenek feltorlódva, kisebb csapatokat alkotva megvárni a "feltartó"-t.

Idegtépő percek után az első akadályt végre sikeresen leküzdve, íme, beszállhatok a metróba. Feltéve ha beenged az úgynevezett "ajtónálló". Ő egy rejtélyes típus, általában vak, süket, csak magára figyel és még akkor is az ajtóban áll meg, ha szinte az egész kocsi üres. Egy tapodtat sem megy beljebb, aki utána beszállna az felkenődik a hátára. Néha bedőlök neki, mert jóhiszeműen azt gondolom, biztos csak egy megállót megy, ezért okoz neki nehézséget beljebb menni, de koránt sem! Akár a végállomásig megy úgy, hogy ragaszkodik az ajtóhoz. Ő viszont fertőzést is terjeszt, mivel a későbbi beszállók is "ajtónállóvá" változnak, lévén őmiatta képtelenek beljebb menni. Így sokszor látni azt a jelenséget, hogy a kocsi belseje szinte teljesen üres, az ajtóban viszont "ajtónállók" egész hegye nyomorog, láthatóan elégedetten.

De tegyük fel, hogy leküzdöttem az ajtónállót. Itt azonban, mintegy az utazás unalmát elűzendő, további típusok egész sokaságát szemlélhetjük meg. A következő udvarias utastípust "szemkiverő"-ként azonosítanám. Ő az a fajta, aki utastársai szeme épségét veszélyeztetve, a létező legszélesebb lapterjedelmű újságot széthajtogatja és kezeit teljesen széttárva, az újságot kifeszítve annyira elmélyülten tanulmányozza azt, hogy közben csupán azon apró tényt hagyja figyelmen kívül, hogy a körülötte lévők szemeit kiverte.

Ha netán megmaradna a szemünk épsége, itt az újabb veszélyforrás, a "hátitáskás agresszor". Ő a maximálisan telepakolt hátizsákját még akkor sem venné le a hátáról, ha nincs túlzsúfolva az utastér, sőt ő előnyben részesíti azt, amikor már moccanni sem lehet. Ilyenkor él igazán, hátán a szelíd kis csomagjával szívesen forgolódik is, kilátásba helyezve azt, hogy az esetlegesen ülő utasoknak leveri a fejét.

Ha a levert fejünket netalán sikerülne visszatennünk a helyére és valami csoda folytán meglátván egy szabad ülőhelyet leülnénk, akkor gyorsnak kell lennünk, mert támad az "ülőhelyvadász"! Ő mindvégig mint egy igazi vadász, némán, lesben állva vizslat, de amint egy ülőhelyet meglát, némaságának véget vetve, kíméletlenül megindul célja felé. A neki útban lévő emberek szinte repkednek, ahogy szétcsapva közöttük, csörtetve leül az ülőhelyre.

De ha gyorsabbak voltunk és esetleg mégis leültünk (kiváltva ezzel az "ülőhelyvadász" további gyilkos pillantásait), akkor szembe kell néznünk a "térdverővel". Ő beáll elénk és képes még akkor is a táskáját himbálni ha a metró egy tapodtat sem mozdul, akár ha csak állunk a megállóban. Ő csak szépen himbálja a lehetőleg kemény aktatáskáját, folyamatosan szétverve ezzel az előtte ülő utas térdeit. Ez a típus néha kombinálódik az "esernyős"-sel aki ugyanezt csinálja, viszont egy vizes esernyővel. Kellemes, figyelmes utazótárs ő is.

Szót kell még ejtenünk arról a ritka, de azért időnként előforduló jelenségről, mikor az összes típus egyszerre színesíti meg reggeleinket. Így a fentieket túlélve, kellőképp felébredve, kicsit sem zaklatott idegállapotban végül megérkezhetünk a munkahelyünkre, ahol vár az újabb mókuskerék, az értelmes főnök és a tipikus kollégatípusok. Bárcsak tudnám mihez kezdenék nélkülük... Talán nyugodtak lennének a napjaim? Igen, ők idegeskednének, gályáznának a pénzért, az én esetemben meg a pénzem tenné ezt értem, helyettem.

 

 

Van egy ismerősöm aki kikéri magának, ha azt mondom neki, hogy ő és a családja egy mókuskerékben van.

Azt mondja, hogy ő és a felesége másképp gondolják, szeretik a munkájukat, ő (a férj) jól keres vele, még félre is tudnak tenni belőle és különben is mindenki így él, hogy dolgozik valahol, azért fizetést kap minden hónapban, amiből ki tudja fizetni a megélhetési költségeit. Egyébként is szerintük lényegtelen ki mennyi pénzt keres, az a fontos, hogy boldogok legyünk.

Ezekkel a gondolatokkal részben egyet is tudok érteni, főleg az utolsó mondattal. De ez az ismerősöm a mókuskerék szót és az abban történő futkározást negatív dologként éli meg és ezért elutasítja, hogy ő és családja abban lenne.

Először is menjünk vissza az alapokhoz:

Mit nevezünk mókuskeréknek vagy más néven taposómalomnak:

A Wikipédia szerint a mókuskerék a céltalan erőfeszítések jelképes tárgya.

Ez a megfogalmazás túl általános és túl tömör, ennél azért sokkal összetettebb a dolog.

A mókuskerék effektus fogalma bővített verzióban:

Mindegy hol dolgozol, állami szektorban vagy magánszektorban, kisvállalatnál vagy multinál, de hét közben irreálisan korán kell kelned ébresztőórára (tehát eleve fáradtan ébredsz) mondjuk reggel 6-kor, megreggelizel, összekészülődsz, elutazol a munkába. Kb. reggel 8-ra beérsz. Kezdődik a munka, délben ebédszünet, majd jobb esetben 16:30-kor eljöhetsz, rosszabb esetben maradsz bent túlórázni. Mivel reggel álmosan keltél, így általában rászoksz valami mesterséges élénkítő szerre. Enyhébb esetben fekete teára, súlyosabb esetben fekete kávéra. Mikor hazamész a munkából általában holt fáradt vagy, semmihez nincs kedved, de vár a házimunka, ha vannak akkor a gyerekek. Hét közben gyakorlatilag semmire nincs időd, még azt a pénzt amit megkeresel sem tudod elkölteni, mert arra sincs időd. De azért a hónap végére mégis elfogy többnyire az egész fizetés, mert fizetni kell a számlákat, a bérleti díjat vagy a törlesztőt, élelmiszer, ruha, mobilszámla, villany, gáz, fűtés, kábel TV, új bútor kell, ha van autód akkor a benzint, kötelezőt, súlyadót, parkolási díjat, a lakás is folyton lehasználódik, valamelyik részét mindig fel kell újítani, kell a legújabb számítógép, plazmatévé, házimozi rendszer stb.

Hétvégén végre kialudhatod magad és ha marad ilyenkor időd szórakozni, élvezni az életet akkor mázlid van.

Ha havonta félre tudsz tenni egy kis pénzt, akkor nyáron el tudsz menni néhány hétre nyaralni. Évente 48 hét munka 2 hét összevissza kivett szabadság, 2 hét nyaralás. Mindez 40 éven át a nyugdíjig.

Ezt hívják mókuskeréknek. Vitatkozhatsz, hogy de mindenki ezt csinálja és te így vagy boldog. Homokba dughatod a fejed, de a tény az akkor is tény marad. Mondhatod a vasúti átjárónál a pirosra, hogy az zöld, de attól a vonat még jönni fog.

De van egy jó hírem: Szükségtelen szégyenkezned ha a mókuskerékben futkározol, felesleges becsapnod magad, mert lehetsz így is boldog. Ha így döntöttél, elfogadtad és tetszik neked ez az élet: Csináld, dolgozz, szeress, szórakozz. Élvezd az életet!

Szükségünk van olyanokra akik megsütik a kenyeret, elszállítják a közértbe az árut, vezetik a villamost, építik a házakat, utakat, hidakat, és elszállítják a szemetet. Tiszteljük őket!

Tehát a címben feltett kérdésre a válasz: Szó sincs róla, hogy ciki lenne az ha a mókuskerékben vagy.

 

De vannak akik ennél többre vágynak. Magasabb havi jövedelemre, vagyonra, passzív jövedelemre, szabadabb életre. Olyan életre ahol magad dönthetsz mit csinálsz, mikor, hol, és kivel.

Nekik rossz hírem van: Valószínű, hogy még sokáig a mókuskerékben kell maradniuk. Ha valaki elindul az anyagi függetlenség felé vezető úton, jobb a fokozatos építkezés, mint a hirtelen fejesugrás a mély vízbe. A biztonság érdekében okos dolog, ha megtartod a főállásodat és „titokban” készülsz az új életedre. Akkor add be a felmondásod amikor már a passzív jövedelmed jóval meghaladja az aktív jövedelmed. Addig hajtsd a mókuskereket, de közben lebegjen a cél a szemed előtt. Mindig tarts észben, hogy a taposómalom egy szép napon véget ér és egy új fejezet kezdődhet az életedben.

Kérem azokat, akik megelégszenek a normál élet adta lehetőségekkel, tartsák tiszteletben azokat akik ki akarnak lépni a mindennapok szürkeségéből és csillogóbb, kalandosabb, szabadabb életre vágynak. Ők így érzik magukat jól, számukra ez a boldogság egy szelete. Ne irigykedjetek rájuk. Nem vagyunk egyformák. Tiszteljétek őket is!

Konkrétabban, mivel rólunk van szó:

Mi így akarunk élni, számunkra ez a boldogsághoz vezető út. Anyagilag függetlenül. A határtalan lehetőségek világában, szabadon.