Szavazás

Hány százalék hozamot szeretnél elérni a tőzsdén?

Ki olvas minket

Oldalainkat 10 vendég és 0 tag böngészi

Qui non proficit, deficit. (Aki nem gyarapszik, hanyatlik)

Érték

Ennek az írásnak a tőzsdéről, pénzpiacokról, azzal kapcsolatban kellene szólnia. A címe akár ezt is sugallhatná.

De nem erről szól, csak közvetve. Így is sok minden behálóz bennünket, amiket hírnek, lényegnek, aktuálisnak titulálnak, de sok közünk még sincs hozzá. Ilyen a legfrissebb izlandi vulkán kitörés, ami miatt nem tudnak a repülök repülni, vagy a Mexikói öböl olaj szennyeződés, a napi több százezer liter „értékes” anyag vízbe jutásáról szól.

Az emberek többsége nem repül repülőgéppel és a kocsit is egyre többen teszik le (ha egyáltalán volt). Ezen katasztrófák lényegét a média tompítva, vagy sehogy sem tálalja, mivel nekik gyakran a repülőgép gyártók, vagy légi társaságok, illetve az olajjal foglalkozó cégek részvény árfolyama a fontos, nem a környezetünk szennyeződése, annak hosszabb távon ránk gyakorolt hatása. Nagyon fontos megérteni, hogy bárki, aki a tőzsdével szeretne foglalkozni alapvetően nagyon komoly versenyhátrányból indul minden komoly befektetési bankkal, alapkezelővel szemben, mivel mind információ szerzésben, mind annak elemzésében, mind tőkében messze el fog maradni ezen meghatározó szereplők mögött. Számos példa volt Magyarországon is az utóbbi években, amely ékesen bizonyította, az emberek hozzá nem értését és a fenti hiányosság súlyos pénzügyi veszteségeit (egyes bankok felelőtlen befektetési tanácsainak konkrét emberek bankszámláira gyakorolt hatását tekintve).

A téma – mint tőkepiac – annyira összetett, hogy apró lépések megtételét javaslom olvasóimnak, így azonban biztosabb megértést és remélhetőleg eredményesebb vagyongyarapodást elérve. Miért is bonyolult? Lássuk pl. Görögország példáján keresztül. Decemberben lehetett először róluk hallani, miszerint az új kormány tiszta vizet öntve a pohárba kirukkolt egy, az addig ismertnél jóval nagyobb államháztartási hiánnyal (hasonlóan Magyarországhoz, csak 2006-ban ehhez nálunk még kormány váltás sem kellett, saját maguk „jöttek rá” épp a választások után, hogy rosszul számoltak!). Mi is ez a fogalom. Minden évben meg lehet határozni, milyen lesz az ország „menedzsmentjének” teljesítménye, hogyan dolgozik a kormány. Lehet sikeres, azaz többet termel, mint amennyit elkölt. Lehet veszteséges, azaz hiányt halmoz fel. Tévhit szerint a kormányok – szociális, közigazgatási és hosszú sorokban folytatható okokra hivatkozva – teljesen természetes módon működhetnek deficittel, azaz hiánnyal (egy másik írásomban kifejtem, miért nem értek egyet ezzel az állásponttal). Görögország EU tagországként vállalt bizonyos feltételeket az euró övezethez, mint közös pénzhez való csatlakozáskor, s ezen előírásokat „teljesítette” is. Sajnos tavaly év végén kiderült, hogy nem igazán precízen könyveltek a kormány kasszát illetően, s az éves hiányuk sokkal nagyobb érték, mint amit addig állítottak (persze az előző kormány remek bűnbak a történetben). A sokszor látnoki képességű tőkepiac (hiszen az mindig előre árazza a folyamatokat) kegyesen legyint a történetre, annál is inkább, mert a kreatív könyvelésben amerikai befektetési bank is főszerepet játszott, ami miatt nem is biztos, hogy olyan élesen akarták a témát – prompt (azonnal) – ragozni. A tőzsdei piacok minden fronton (nyersanyag, részvény stb.) tovább száguldottak, mit sem törődtek a pénzügyi válságnak titulált bankcsődökhöz képest jóval nagyobb aknamezőt jelentő ország kockázatokra. Miért gond a nagy hiány? Tudnunk kell, hogy Görögországnak akkora a külső adóssága, hogy több, mint 1 évnyi teljes bevételét kellene elköltenie, hogy kifizesse – ami lehetetlen, mert így nem lenne egészségügyi ellátás, közhivatal, oktatás, közbiztonság, amit nem tudna fizetni. De 10% többlet bevétel esetén is ( most -10 % feletti ez az érték ) több, mint 10 évig fizetné vissza az adósságot, ami szintén csak igen fegyelmezett gondolkodás mellett valósulhatna meg (hiszen ha többlet pénz van, azt a politika előszeretettel elosztja, a baj, hogy a hiányt is – növelve azt!). Érzékelhető tehát, mekkora gondban van egy ilyen mértékben eladósodott ország (nem csak Görögország!).

Azonnali eszközként – ilyen esetekben – az ország elkezdi leértékelni nemzeti fizető eszközét annak érdekében, hogy ezúton is csökkentse külső adósságát. Azonban ha euró van, ezt nem lehet megtenni. Marad így a nagyon fájdalmas valós változtatások, mind az állam kiadási, mind a bevételi oldalakon. Látnunk kell ilyenkor azt, honnan indul a helyzet. A görögöknél többek között 13., 14. havi nyugdíjból, igen sok olyan szociális juttatásból, amely itthon – egyelőre – elképzelhetetlen. Tehát nem azt kell hinni, hogy a gonosz állam most mindent elvesz, hanem azt kell tudni, hogy a kormánynak a bevételi és kiadási oldalt jobban egyensúlyba kell hozni. Amikor a mérleg két serpenyőjében sok súly cserél gazdát, a lakosság többsége „izomlázat” kap, mivel rendesen megdolgozzák külön edzés terv és felkészülés nélkül!

A példa tőkepiaci hatását is fejezzük azonban be: több, mint 4 hónapnak kellett eltelnie, mire mindenki megérti, hogy itt nem egy elszigetelt, apró problémácskáról van szó, hanem egy teljes kontinens (s azon is túlnyúló) komoly, stratégiai, a gazdasági rendszert és annak a jövőjét alapvetően meghatározó helyzetéről kell beszélnünk. Persze ezen idő alatt számos nagy piaci szereplő „fantasztikus” alapokat hoznak létre, irracionális árakon való értékesítésekkel (pl. Goldman S. botrány), a részvényeken időben, kapkodás nélkül, kitűnő árakon túladtak (vagy véletlenül elütik az árfolyamot), s megint marad a lakosság a szorító között, ahol a bíró rokona a pontozóknak, így megdumálta velük, hogy most ne legyen a szorítóban több ellenfél, sőt, kizárólag egy irányba Ő is püfölhesse a versenyzőt! Mielőtt padlóra kerülnek, angolosan távozzanak a ringből, s csak egy bohócot hagyjanak a küzdőtéren!

Így elérkeztünk jelen írásom lényegéhez, mi is az érték. A részvény árfolyama, egy államháztartási adat, egy jó árfolyam, egy új MOL olajmező? Ezek persze, hogy mind fontosak, hiszen társadalomban élünk, állásokban dolgozunk, büszke országunk jobbulásáért cselekszünk – remélem! De az érték valódi mércéje nem ez. S ez nem morális, etikai, teoretikus kérdés, hanem az életünk alapvető prioritási rendje.

Nagyon sokszor elmondjuk életünkben, hogy: „ha tudtam volna, másképp cselekedtem volna „. Sokunkkal előfordult biztosan, hogy utólag átértékeljük tetteinket, cselekedeteinket, addigi álláspontunkat. Átértékelni! Értékelni! Értékelni azt, hogy képesek vagyunk mozogni, látni, ölelni, szeretni! Képesek vagyunk elmondani családtagjainknak, rokonainknak, barátainknak, mennyire fontosak nekünk, s ez nem önmagától értetődő. Az érték mi magunk vagyunk és a kapcsolataink minősége. Talán még sohasem fordult elő a történelemben, hogy valaki élete – ismert – utolsó óráiban a részvény portfólióját rendezgette, vagy ingatlanja értékbecslése miatt káromkodott az értékbecslővel. Egész életünket végigrohanjuk olyan másodlagos pályán és szerepkörökben, amiket csak átmenetileg veszünk fel annak érdekében, hogy megfogalmazott, titkos, vagy tudat alatti céljainkat elérjük, azért, hogy szeretteinket boldoggá tegyük!

Ebben az első írásomban a legfontosabbat szerettem volna megosztani Önökkel a tőkepiacokkal, tőzsdékkel kapcsolatban: a tőzsde (bank, alapok) vannak miértünk, EMBEREKÉRT! Nagyon fontos azonban, hogy a tőkepiacok felé – a feljebb leírtak miatt - kellő tisztelettel és alázattal kell fordulnunk, s kizárólag olyan pénzt, tőkét szabad számára biztosítanunk, amit akár a meg nem született unokáink menyasszony táncáig is fájdalom mentesen nélkülözni tudunk (a japánok már az első generációs várakozáson túl vannak). Az igazi fájdalom pedig sosem a pénz elvesztése, hanem szeretetünk kinyilvánításának elmaradása (megszűnése), a pénz újbóli előteremtésének olykor lelketlen folyamatában!