Nyomtatás
Találatok: 12088

El szeretném mondani, hogy az elmúlt hónapokban milyen tőzsdei stratégiát, stratégiákat van szerencsém tesztelni, és milyen teszt eredményeket értem el, csupán az egyik megtanult stratégia alkalmazásával. Fontos számomra az is, hogy az elért teszt eredményekhez, mennyi időt kellett a tőzsdével foglalkoznom.

Ott kezdeném, hogy néhány hónapja találkoztam személyesen tőzsdei mentorommal, és ekkor kezdhettem megismerni az egyik stratégiát, amit mentorom már régóta élesben, igazi pénzzel alkalmaz a tőzsdén. Bizony, a kezdet nehéz volt, mert bár évek óta kereskedtem a tőzsdén, valami olyan új gondolkodásmódot, és az ezen a más gondolkodásmódon alapuló stratégiát kezdett tanítani nekem mentorom, hogy a tanulás elején jó, ha minden harmadik szavát értettem. Aztán nagyon akartam érteni, hogy hogyan lehet valóban, folyamatosan pénzt keresni a tőzsdén, ezért lépésről-lépésre, mentorom nagy-nagy türelemmel megmutatta és megértette velem, hogy hogyan működnek az opciók, és hogyan kell felépíteni olyan összetett opciós pozíciókat, amelyek tulajdonképp a tőzsde irányától függetlenül képesek pénzt termelni. (Élvezem a tanulást, mert ahogy egyre mélyebbre ásom magam az oktatott stratégiákba, egyre inkább képessé válok átlátni, és megérteni a tőzsdén történő mozgások okait, pszichológiáját.)
A tanulás másik nagyon értékes eszköze a „demózás”. A szoftver, amit az éles kereskedéshez is használni fogok, lehetővé teszi, hogy „játékpénzzel” kimehessek a valóságos tőzsdére. Páratlan lehetőségnek tartom, hogy a stratégiát és a tanultakat „játékpénzzel”, valóságos veszteségek nélkül, kipróbálhatom, és ha hibázok, vagy valamit még rosszul csinálok, akkor azt láthatom valóságos pénzt kockáztatása nélkül. Valós tőzsdei helyzeteket tapasztalhatok meg így, ezért ha majd kimegyek én is élesbe a tőzsdére, már el fogom tudni kerülni, hogy pánikba essek egy-egy kellemetlen tőzsdei esemény miatt, mert már sokszor találkozhattam ilyennel, és azt is kigyakorolhattam, hogy ilyenkor mit kell tennem.

Térjünk rá most arra, hogy az utóbbi néhány hónapban meddig jutottam el, az egyik megismert stratégia tesztelésében.
Elmondom, hogy a megtanult stratégia alkalmazásakor, milyen keményen kell a tőzsdével foglalkoznom ahhoz, hogy a befektetésem és a „játékpénzem”, biztonságban legyen, és ugyanakkor komoly profitot tudjak folyamatosan realizálni.
Jelenleg csak a legutóbbi hétvégémet írom le, de az elmúlt hónapokban történt hasonló kereskedéseimet, és azok hasonló eredményeit a tőkeszámlámon visszamenőleg végig lehet követni.

Tehát, a megterhelő és idegölő munka, már péntek délután kezdődik.

Az elmúlt hét péntek délutánját is azzal töltöttem, hogy összetett opciós pozíciókat nyitottam meg az amerikai tőzsdén.
Az SPX index opcióival kereskedtem, és a pénteki nap folyamán sikerült kiírnom
7 db. szeptember végi 1175/1200-as call vertical-t átlag 75 centes áron, illetve
6 db. egy hetes lejáratú 1075/1050-es put vertical-t átlag 80 centes áron.
Este 22.00-kor bezárt a tőzsde, és kikapcsoltam a számítógépemet én is.

Aztán jött a hétvége.
Szombaton családi összejövetel volt, névnapot, születésnapot ünnepeltünk, torta hegyek, jó hangulat. Szeretem, amikor így össze tud jönni a család, mindig jól érezzük magunkat egymás társaságában.
Vasárnap csodálatos őszi idő volt, tiszta égbolt, még melegen sütő nap. Az az idő, amikor ki kell jönnöd a szobából, mert érzed, hogy ha kimész a szabadba, akkor feltöltődsz. A kisfiam néhány hete tanult meg biciklizni, és kitaláltuk, hogy lemegyünk a Duna partra bicajozni. Leérkeztünk a partra, és nekivágtunk a közel 10 km-es távnak, Szentendrét céloztuk meg. Csodálatos ez az útvonal. Viszonylag sík, könnyű terep és biciklizés közben jókat beszélgettünk a fiammal. Elértük Szentendrét. Ettünk egy lángost, fagyiztunk, majd visszatekertünk a kiindulási pontunkra. Oda-vissza közel 20 km-t bicajoztunk, és én nagyon büszke voltam a kis-srácra, hogy ezt így bírta. Az ő önbizalmának meg jó tréning volt, hogy megbizonyosodhatott arról, bizony már ő is képes 20 km-t bicajozni.

A tőzsdével láthatod, ezen a hétvégén is nagyon kevés időm lett volna foglalkozni.

Aztán eltelt a hétvége, és ismét kinyitott a tőzsde, jött a munka, az a stresszes, teljes embert kívánó, minden ideget felőrlő munka. Ugyan is hétfő délután összesen annyi volt a feladatom, hogy az előző pénteken kiírt összetett opciós pozícióimat olcsóbban visszavegyem, ezzel egy kis profitot realizáljak a „játéktőkémen”.

Hétfő délután a
7 db. szeptember végi 1175/1200-as call vertical-t átlag 50 centes áron, illetve
6 db. egy hetes lejáratú 1075/1050-es put vertical-t átlag 30 centes áron tudtam visszavenni.

Ezen a hétvégén a bróker költséget is leszámolva, 303$-t kerestem. Ez a „játéktőkém” 0,9%-a, egy hétvége alatt, miközben megengedhettem magamnak, hogy a családommal legyek, és azt csinálhassak, amihez kedvem volt. Ráadásul, egész héten biztonságban tudhatom a „játék- pénzemet”, mert azt csak hétvégére fektetem be, hét közben a tőkeszámlámon tartom.

Elárulhatom, hogy az elmúlt hónapokban így telnek a péntekjeim, a hétvégéim, és a hétfőim is. Persze, vannak hétvégék, amikor negatív a visszavétel egyenlege. De, ennek aránya kb. 1:4-hez. Vagyis a megtanult stratégiát alkalmazva, és amíg én a családommal vagyok, négyszer pénzt csinál nekem a tőzsde, és egyszer veszít egy keveset. Összességében azt tapasztaltam, hogy átlag 2% profitot tudok megcsinálni ezzel a stratégiával havonta a „játéktőkémen”, mindezt folyamatosan, és minimális kockázattal.

Nagyon sokáig voltam iránykereskedő, és nagyon sok pénzt veszítettem, de amióta tanítóm segítségével, áttörtem a saját korlátaimat, és tanulom az időkereskedést, azóta már, pusztán a leírt stratégiával, sokkal többször nyerek a tőzsdén, mint veszítek.
Ráadásul, ma már értem és tudom, hogy az idő, az valóban pénz…

És ez még csak a kezdet. Ugyanis a tanulás három témában folyik. Mentorom, további stratégiákat is tanít, olyanokat, amiket már ő is hosszú évek óta élesben alkalmaz a tőzsdén.
Párhuzamosan három stratégiát tanulok és tesztelek hónapok óta.
Az első a fent leírt stratégia, amit „hétvégi SPX” stratégiának neveztünk el. Az elmúlt hónapok alatt, a stratégia tesztelése során átlagosan havi +2%-ot tudtam elérni, nagy biztonsággal a „játéktőkémen”.
A másik oktatott „egyhetes SPX” nevű stratégiával átlagosan +5% profitot tudtam elérni havonta a „játékpénzemen”.
A harmadik tanult stratégia döbbentett meg leginkább. Ezzel az olaj opciós stratégiával átlag havi +15% hozamot lehet elérni a tőzsdén.

Ma már én is állítom: az idő pénz…